A középkor folyamán az egyházi kiemelkedő alkalmak elmaradhatatlan részét képezték az ünnepi vonulások, körmenetek. A körmeneteket tarthatták a templomon belül és kívül. Az útvonal tekintetében is változatosak voltak, a templom körül, a plébániakörzet körül, a települést megkerülve is tarthatták. Lehettek a körmenet során közbülső állomások, úgynevezett stációk is. A hegyikristállyal és aranyozással díszített körmeneti kereszt az Árpád-kori bronzművességünk egyik legszebb darabja. A kereszt Balatonfüred egyik középkori templomában feltárt sírból származik. A keresztforma egyértelműen bizánci eredetű, és Nyugat-Európában szinte egyáltalán nem fordul elő. A lekerekített szárvégek a kiálló ágacskákkal ugyanahhoz a típushoz tartoznak, mint a - nálunk a kijevi Oroszország ereklyetartó mellkeresztjei által képviselt - középbizánci keresztek.